Tehát eljutottam oda, ahol kezdtem. Az ember evolúciója során nyitottá vált mások világképének elfogadására, vagy ilyen világkép kitalálására. Ez vallásaink alapja.
De igazából ez egy sokkal bonyolultabb tulajdonság. Maga a hit szó is általánosabb. Nem csak vallásokban hiszünk, hanem egyszerűen hiszünk a másiknak. Ez is alapvető emberi tulajdonság.
Általában minden csoportban élő lénynek meg kell oldania, hogy elviseljék egymás közelségét. Ez nem is olyan egyszerű dolog. Hiszen ha élelemhez jut, ott a másik. Harcoljon az élelemért, hogy az ne tudja elvenni tőle? Nagyon sok állat ezt teszi, és ez nagy energiaáldozattal jár. Ha egyedül lenne, társaitól távol, ezzel a problémával ritkábban szembesülne. De ha egy nagyobb csoportban van, súlyos dilemmák előtt áll. És természetesen nem csak élelmen lehet veszekedni, a nőstényen is, vagy egy jobb helyen, tárgyakon, stb.
A főemlősök a csoportos élethez való alkalmazkodás során rendkívül bonyolult viselkedésmechanizmust alakítottak ki. Képesek lemondani bizonyos javakról, de csak akkor, ha azt később visszakapják. A kurkászás is ilyen. Kurkászlak téged, de csak akkor, ha majd te is kurkászol engem. Attól eltekintve, hogy a kurkászás rendkívül fontos szociális kapcsolatépítő módszer, konkrét haszna is van: a bunda tisztán tartása.
Igen ám, de mi van, ha valaki elfogadja a kurkászást, de soha nem viszonozza? Nem menne el rá olyan sok ideje, és mégis tiszta lenne a bundája. Előnyben volnának az így cselekvők? Elvileg igen. Csakhogy az evolúció kialakította azt is, hogy felismerjék a csalókat, és akár meg is büntessék ezért, például szociálisan kiközösítsék.
És ezzel kanyarodnék vissza a hithez, a hiszékenységhez. De nem a kurkászással kapcsolatosan, hanem egy bonyolultabb szociális viselkedést véve például: a beszédet, vagy annak korábbi formáit (testbeszéd, jelbeszéd, stb.). Ha egy társunk mond valamit, az lehet hasznos információ. (Hol az a gyümölcsfa, ami épp terem, merre láttad az oroszlánokat, stb.) De lehet hamis is. Ha fele arányban hamis, fele arányban igaz volna, és semmilyen módon nem lehetne kitalálni, mikor melyik, információszerzésre alkalmatlan volna. Csakhogy azokat az embereket, akik mindig hazudnak, kiközösítjük. Akik pedig igazat mondanak, azokban bízunk. Egy idegen ember esetén, akit még nem ismerünk, először bízunk, hiszen még nem derült ki róla, hogy hazudik. Ha nem bíznánk, nem derülne ki róla az sem, ha igazat mond. Tehát az ember alapvetően hisz a másiknak. Csak akkor nem, ha kézzelfogható bizonyságot nyert arról, hogy hazudik.
Ezért hát a hit nem csak vallásaink, hanem a mindennapi, eredményes élet alapja is.
A világkép előnyei
2007.02.26. 16:42 Budax
Miért? Mert előnyös.
Előnyös? Hát nem hátrány, hogy elhiszek olyat, ami nem igaz? Hogy kitalálok valami tetszőlegeset, és a másik aszerint cselekszik? Nem hátrány, hogy egy csomó időt elfecsérlünk arra, hogy meséket találjunk ki, adjunk tovább, és még többet az, hogy az ezekben előírt cselekedeteket elvégezzük? Nem hátrány, ha ezen előírások forrásaink egy részét igénylik? Nem csak időnket, hanem munkánkat, anyagi javainkat is rá áldozhatjuk?
Mi lehet benne az a nagy előny, ami miatt mégis megéri? Az, hogy nem félek a világban? Megnyugszom, hogy így és így van, kiegyensúlyozottabb leszek? Hát, nem biztos, hogy olyan megnyugtató lehet a pokolra jutni, vagy kiegyensúlyozottabb lesz az a társadalom, ahol százszámra áldozzák fel istenüknek az embereket.
Mi közös ezekben a világképekben? Általában az, hogy valamiért megéri valahogy cselekedni. Bizonyos cselekedeteket előnyben részesít, cserébe valamit igér. Jó mindent megfelelően teszel, a menyországba jutsz. Vay magasabb rendű lényben születsz újra. Stb. Ez tehát arra ösztökél, hogy bizonyos cselekvéseket előnyben részesíts.
De van egy másik előnye is. Az, hogy kialakít egy közösséget. Egy csoportot, amely jól megkülönböztethető a többitől. A csoporton belül nagyjából egy féle módon gondolkodnak. Számukra a csoporton kívüliek helytelen nézeteket vallanak. Az ellenség tehát ott van, a csoporton belül az érdekek hasonlóbbak.
Miért fontos, hogy a világkép megmagyarázza a múltat? Azért, hogy tekintélyre tegyen szert. Az okos tud választ adni. Ha nem vagy okos, nem téged követlek. Egy világképnek okosnak kell lennie. Meg kell magyaráznia a világot valamennyire.
Előnyös? Hát nem hátrány, hogy elhiszek olyat, ami nem igaz? Hogy kitalálok valami tetszőlegeset, és a másik aszerint cselekszik? Nem hátrány, hogy egy csomó időt elfecsérlünk arra, hogy meséket találjunk ki, adjunk tovább, és még többet az, hogy az ezekben előírt cselekedeteket elvégezzük? Nem hátrány, ha ezen előírások forrásaink egy részét igénylik? Nem csak időnket, hanem munkánkat, anyagi javainkat is rá áldozhatjuk?
Mi lehet benne az a nagy előny, ami miatt mégis megéri? Az, hogy nem félek a világban? Megnyugszom, hogy így és így van, kiegyensúlyozottabb leszek? Hát, nem biztos, hogy olyan megnyugtató lehet a pokolra jutni, vagy kiegyensúlyozottabb lesz az a társadalom, ahol százszámra áldozzák fel istenüknek az embereket.
Mi közös ezekben a világképekben? Általában az, hogy valamiért megéri valahogy cselekedni. Bizonyos cselekedeteket előnyben részesít, cserébe valamit igér. Jó mindent megfelelően teszel, a menyországba jutsz. Vay magasabb rendű lényben születsz újra. Stb. Ez tehát arra ösztökél, hogy bizonyos cselekvéseket előnyben részesíts.
De van egy másik előnye is. Az, hogy kialakít egy közösséget. Egy csoportot, amely jól megkülönböztethető a többitől. A csoporton belül nagyjából egy féle módon gondolkodnak. Számukra a csoporton kívüliek helytelen nézeteket vallanak. Az ellenség tehát ott van, a csoporton belül az érdekek hasonlóbbak.
Miért fontos, hogy a világkép megmagyarázza a múltat? Azért, hogy tekintélyre tegyen szert. Az okos tud választ adni. Ha nem vagy okos, nem téged követlek. Egy világképnek okosnak kell lennie. Meg kell magyaráznia a világot valamennyire.
Szólj hozzá!
A világkép
2007.02.26. 16:23 Budax
Számtalan elemét vizsgálhatnánk a kultúrának, azonban én egyet szeretnék kiemelni. - Hogy ne tartson száz napig, mire eljutok oda, ahova akarok. :-) A világkép. Világkép alatt most nem csak a fizikai, vagy biológiai képet értem, tehát hogy fényeket, testek határait, alakjait, ok-okozati törvényeket, stb. képezünk le agyunkban. Hanem azt, hogy van valamiféle múltkép, működési elv, jövőkép a világról, melyet a társadalom tagjai megismernek, elfogadnak, továbbadnak, és ezekből a társadalom tagjai számára konkrét cselekedetek következnek.
A jelentősebb mennyiségű írást hátrahagyó ókori kultúrák mindegyikénél bizonyítékaink vannak arra vonatkozólag, hogy létezett náluk egy többé-kevésbé egységes világkép. Azóta is nagyjából ez a helyzet. És az ókornál régebbi korok építészeti, vagy egyéb emlékei alapján is úgy tűnik, hogy az utóbbi évtízezredekben minden kultúrában kialakult valamiféle világkép.
Ez vajon azért van így, mert így logikus? Vagy azért, mert valaki valamikor kitalálta, és azt generációról generációra továbbadta? Esetleg van az emberben valamiféle öröklődő hajlam arra, hogy egy világképet befogadjon?
Azt, hogy ezek a világképek a logika szüleményei, én a magam részéről gyorsan kizárnám. Nyilvánvalóan nem azért jöttek létre a világképek, mert tudományosan bebizonyította valaki, hogy ez így és így van, így történt, vagy így lesz.
Nem ezért képzelték sok ezren, hogy egy Tiámat nevű megölt Isten testéből van az ég és a Föld, a csillagok a többi isten lakhelyei, az emberek pedig egy Kingu nevű isten véréből lettek, úgy, hogy azt agyaggal keverték. Nem ezért képzelték mások, hogy egy Nun nevű istenlényből, aki maga volt az ősvíz, kihajtott egy csíra, amelyből lótuszvirág lett, majd a szirmai közül egy gyermek jött elő, akinek felnyitott szeme beragyogta a világot. Nem ezért képzelik egyesek, hogy Allah megparancsolta a víz felett lebegő párának, emelkedjék a magasba. És két nap alatt megalkotta az eget. Ezután elválasztotta az eget a földtől, és létrehozta a hét eget és a hét földet. Stb.
Az, hogy a világképek generációról generációra adódnak át, és csak azért van mindenütt, mert valaki átadta őket, azért nem tartom valószínűnek, mert az ember bármiben képes hinni. Akár még felnőtt korában is gyakorlatilag tetszőleges véleményt képes magáévá tenni. Ráadásul nem csak abban jeleskedik, hogy mások állításait elhigyje, a magáét is képes elhinni. Ki ne hallott már anekdotázó embert, aki annyi valótlanságot összehord, hogy azon csodálkozunk, hogy meri így lejáratni magát? Dehát ki ne mesélt volna már valótlant? Gyerekként még szinte valóságként éljük meg meséinket. Bizonyos történetekről néha nehéz eldönteni, hogy csak füllentettük-e, vagy tényleg így volt. Persze talán nem mindenki. Talán nem mindenki veszi észre. :-)
Úgy tűnik, az embernek hajlama van kitalálni valamit, azt úgy előadni, mintha valóság volna. Ha pedig valaki mástól hallotta, hajlama van kicsit átalakítani, és már tényleg nem is tudja, hogy csak pontatlanul emlékezett, vagy így hallotta, hisz általában el sem gondolkodik rajta. És hajlama van arra is, hogy készpénznek vegye mások állításait. Miért?
A jelentősebb mennyiségű írást hátrahagyó ókori kultúrák mindegyikénél bizonyítékaink vannak arra vonatkozólag, hogy létezett náluk egy többé-kevésbé egységes világkép. Azóta is nagyjából ez a helyzet. És az ókornál régebbi korok építészeti, vagy egyéb emlékei alapján is úgy tűnik, hogy az utóbbi évtízezredekben minden kultúrában kialakult valamiféle világkép.
Ez vajon azért van így, mert így logikus? Vagy azért, mert valaki valamikor kitalálta, és azt generációról generációra továbbadta? Esetleg van az emberben valamiféle öröklődő hajlam arra, hogy egy világképet befogadjon?
Azt, hogy ezek a világképek a logika szüleményei, én a magam részéről gyorsan kizárnám. Nyilvánvalóan nem azért jöttek létre a világképek, mert tudományosan bebizonyította valaki, hogy ez így és így van, így történt, vagy így lesz.
Nem ezért képzelték sok ezren, hogy egy Tiámat nevű megölt Isten testéből van az ég és a Föld, a csillagok a többi isten lakhelyei, az emberek pedig egy Kingu nevű isten véréből lettek, úgy, hogy azt agyaggal keverték. Nem ezért képzelték mások, hogy egy Nun nevű istenlényből, aki maga volt az ősvíz, kihajtott egy csíra, amelyből lótuszvirág lett, majd a szirmai közül egy gyermek jött elő, akinek felnyitott szeme beragyogta a világot. Nem ezért képzelik egyesek, hogy Allah megparancsolta a víz felett lebegő párának, emelkedjék a magasba. És két nap alatt megalkotta az eget. Ezután elválasztotta az eget a földtől, és létrehozta a hét eget és a hét földet. Stb.
Az, hogy a világképek generációról generációra adódnak át, és csak azért van mindenütt, mert valaki átadta őket, azért nem tartom valószínűnek, mert az ember bármiben képes hinni. Akár még felnőtt korában is gyakorlatilag tetszőleges véleményt képes magáévá tenni. Ráadásul nem csak abban jeleskedik, hogy mások állításait elhigyje, a magáét is képes elhinni. Ki ne hallott már anekdotázó embert, aki annyi valótlanságot összehord, hogy azon csodálkozunk, hogy meri így lejáratni magát? Dehát ki ne mesélt volna már valótlant? Gyerekként még szinte valóságként éljük meg meséinket. Bizonyos történetekről néha nehéz eldönteni, hogy csak füllentettük-e, vagy tényleg így volt. Persze talán nem mindenki. Talán nem mindenki veszi észre. :-)
Úgy tűnik, az embernek hajlama van kitalálni valamit, azt úgy előadni, mintha valóság volna. Ha pedig valaki mástól hallotta, hajlama van kicsit átalakítani, és már tényleg nem is tudja, hogy csak pontatlanul emlékezett, vagy így hallotta, hisz általában el sem gondolkodik rajta. És hajlama van arra is, hogy készpénznek vegye mások állításait. Miért?
Szólj hozzá!
A kultúra evolúciója (3.)
2007.02.26. 15:41 Budax
De nem csak a nyelv megtanulásának képességét örökítjük generációról generációra. Egy sor más adottságunk is van, melyet ha lehet, még ennél is nehezebben veszünk észre. Azt gondoljuk, ez csak tanult, vagy racionálisan kigondolt viselkedések.
Vegyünk egyszerűbb példákat! A mosoly. A mosolyt nem tanuljuk. Nem azért alakítjuk így arcunkat, mert ezt láttuk, ez a szokás. Vakok is ugyanígy mosolyognak, és minden kultúrában ugyanazt jelenti a mosoly, mint nálunk. Természetesen ilyen a sírás is, vagy ezeknek bonyolultabb formái. Több hasonlóság van ilyen téren, mint különbség. Csak a hasonlóság természetes, az apró különbségek pedig szemet szúrnak, ha egy idegen kultúrát vizsgálunk.
Próbáljunk visszamenni oly korokba, amikor már genetikailag ugyanolyan az ember, mint ma. De még a földművelés felfedezése előtt vagyunk, messze még az írások kialakulásától. Az ember még kisebb csoportokban élt, nem volt olyan méretű társadalmi hierarchiája, mint monjuk az ókorban. Főleg vándorolt, hiszen az élelem termesztését még nem tudta megoldani. Úgy gondoljuk, 100-150 fős csoportok lehettek a leggyakoribbak, de ez természetesen a földrajzi helytől és egyéb adottságoktól függően változó lehetett.
Mi lehetett jellemző a kultúrákra ekkoriban? Természetesen főleg arról tudunk, amit a régészek tárnak fel nekünk. Ezek pedig általában holttestek, tárgyak, illetve a környezetben található növény és állatnyomok lehetnek. A holttestek általában sírokba kerülnek. A tárgyak szintén vagy sírok mellékletei, vagy véletlenül elhagyott, elromlott, kidobott eszközök, netán valami tragédia folytán földbe került dolgok. Tehát leginkább temetkezési szokásokról tudunk, illetve a tárgyak megmunkálási szokásairól, esetleges díszítéseiről.
Vegyünk egyszerűbb példákat! A mosoly. A mosolyt nem tanuljuk. Nem azért alakítjuk így arcunkat, mert ezt láttuk, ez a szokás. Vakok is ugyanígy mosolyognak, és minden kultúrában ugyanazt jelenti a mosoly, mint nálunk. Természetesen ilyen a sírás is, vagy ezeknek bonyolultabb formái. Több hasonlóság van ilyen téren, mint különbség. Csak a hasonlóság természetes, az apró különbségek pedig szemet szúrnak, ha egy idegen kultúrát vizsgálunk.
Próbáljunk visszamenni oly korokba, amikor már genetikailag ugyanolyan az ember, mint ma. De még a földművelés felfedezése előtt vagyunk, messze még az írások kialakulásától. Az ember még kisebb csoportokban élt, nem volt olyan méretű társadalmi hierarchiája, mint monjuk az ókorban. Főleg vándorolt, hiszen az élelem termesztését még nem tudta megoldani. Úgy gondoljuk, 100-150 fős csoportok lehettek a leggyakoribbak, de ez természetesen a földrajzi helytől és egyéb adottságoktól függően változó lehetett.
Mi lehetett jellemző a kultúrákra ekkoriban? Természetesen főleg arról tudunk, amit a régészek tárnak fel nekünk. Ezek pedig általában holttestek, tárgyak, illetve a környezetben található növény és állatnyomok lehetnek. A holttestek általában sírokba kerülnek. A tárgyak szintén vagy sírok mellékletei, vagy véletlenül elhagyott, elromlott, kidobott eszközök, netán valami tragédia folytán földbe került dolgok. Tehát leginkább temetkezési szokásokról tudunk, illetve a tárgyak megmunkálási szokásairól, esetleges díszítéseiről.
Szólj hozzá!
A kultúra evolúciója (2.)
2007.02.26. 15:29 Budax
A kultúra pontos fejlődését persze nem ismerjük, sajnos nincsenek videófelvételeink, leírásaink tíz vagy százezer évekkel ezelőttről. De elképzelhetjük, miféle tanulási képességnek is vehették előnyét őseink.
Egyrészt tárgyak elkészítésének és használatának módját. Másrészt pedig, amely rendkívül fontos, a kommunikációjét. Amely nem a nyelvvel kezdődik természetesen, hanem a testbeszéd, arcjáték, az olyan hangok kiadása, mely nem nyelvünk része (sóhajtás, tetszés-nemtetszés hangjai, kiáltások, üvöltés, morgás, nyökögés, szisszenés, stb.) is ide tartozik. De fontos lépés ezzel kapcsolatban annak felismerése, hogy mire nézünk, mire mutatunk, vagy esetleg az, hogy elutánozunk egy korábban látott, vagy tenni kívánt eseményt, viselkedést, stb. A nyelvhez vezető út tehát nagyon hosszú, és rendkívül apró lépésekben történt. Először nem sokkal többre volt jó, mint amire az állatvilág is használja: veszélyről vagy egyéb állapotról való jelzés. Később akár akaratunk kifejezésére. Tervünk átadására. (Pl. te menj balra, én meg megyek jobbra, úgy kerítjük be az állatot.) De különösen fontos a belső szociális élet gazdagodása is.
Természetesen most csak bele-belekapni lehet ebbe a témába. És mivel a pontos képpel még nem is rendelkezünk, jókora ugrásokra is kényszerülünk. Inkább csak lehetőségeket lehet látni, hogy ez így mehetett. De hogy úgy is ment-e, annak bizonyítása már sokkal nehezebb...
Ugorjunk ezért. A nyelv evolúciója is megérne egy misét. Agyunkban létezik a főnév, az ige fogalma, és egy sor más nyelvtani elemé is. Ezek genetikailag léteznek. Ismertek olyan esetek, amikor valaki a főneveket nem tudja kimondani, mert agyának az a területe sérült. Természetesen a nyelv teljes elvesztése is előfordul. Van, aki csak káromkodni képes. (Agyvérzés után rendkívül sokféle tünet előállt már, de örökölt betegségek is léteznek, melyek nyelvi képességeinket érintik.) A nyelvek mai fejlettségi szintje genetikailag adott. Ezért is van az, hogy egy szomáliai, egy holland, egy kínai, egy busman vagy egy tasmán, stb. ember gyermeke a világ bármelyik nyelvét anyanyelvi szinten el tudja sajátítatni, ha valami oknál fogva ott születik és nő fel.
Egyrészt tárgyak elkészítésének és használatának módját. Másrészt pedig, amely rendkívül fontos, a kommunikációjét. Amely nem a nyelvvel kezdődik természetesen, hanem a testbeszéd, arcjáték, az olyan hangok kiadása, mely nem nyelvünk része (sóhajtás, tetszés-nemtetszés hangjai, kiáltások, üvöltés, morgás, nyökögés, szisszenés, stb.) is ide tartozik. De fontos lépés ezzel kapcsolatban annak felismerése, hogy mire nézünk, mire mutatunk, vagy esetleg az, hogy elutánozunk egy korábban látott, vagy tenni kívánt eseményt, viselkedést, stb. A nyelvhez vezető út tehát nagyon hosszú, és rendkívül apró lépésekben történt. Először nem sokkal többre volt jó, mint amire az állatvilág is használja: veszélyről vagy egyéb állapotról való jelzés. Később akár akaratunk kifejezésére. Tervünk átadására. (Pl. te menj balra, én meg megyek jobbra, úgy kerítjük be az állatot.) De különösen fontos a belső szociális élet gazdagodása is.
Természetesen most csak bele-belekapni lehet ebbe a témába. És mivel a pontos képpel még nem is rendelkezünk, jókora ugrásokra is kényszerülünk. Inkább csak lehetőségeket lehet látni, hogy ez így mehetett. De hogy úgy is ment-e, annak bizonyítása már sokkal nehezebb...
Ugorjunk ezért. A nyelv evolúciója is megérne egy misét. Agyunkban létezik a főnév, az ige fogalma, és egy sor más nyelvtani elemé is. Ezek genetikailag léteznek. Ismertek olyan esetek, amikor valaki a főneveket nem tudja kimondani, mert agyának az a területe sérült. Természetesen a nyelv teljes elvesztése is előfordul. Van, aki csak káromkodni képes. (Agyvérzés után rendkívül sokféle tünet előállt már, de örökölt betegségek is léteznek, melyek nyelvi képességeinket érintik.) A nyelvek mai fejlettségi szintje genetikailag adott. Ezért is van az, hogy egy szomáliai, egy holland, egy kínai, egy busman vagy egy tasmán, stb. ember gyermeke a világ bármelyik nyelvét anyanyelvi szinten el tudja sajátítatni, ha valami oknál fogva ott születik és nő fel.
Szólj hozzá!
A kultúra evolúciója (1.)
2007.02.26. 15:11 Budax
A kultúra nem az emberrel kezdődik. Nehéz pontos definíciót találni rá, mi tekinthető annak, és mi nem az. Mint említettem, kultúrának tekinthetünk minden olyat, amit nem öröklődik, hanem tanulás útján adódik át. De mi van akkor, ha öröklődik a képesség, amely tanulás útján vagy használatba lép, vagy nem? Ez nyilvánvalóan nem ugyanaz a tanulás. (De vajon létezik-e olyan tanulás, amely olyan képességet sajátít el, amely képesség genetikailag nincs megalapozva?)
Csimpánzoknál is megfigyelhető, hogy a korábban leírt kőfeltörést csak akkor végzik el, ha erre az anyjuk megtanítja őket. Vannak olyan csoportok, ahol ismerik ezt a technikát, és vannak olyanok, ahol nem. Ha egy "tudós" példányt átteszünk egy másik csoportba, ott az egyedek nem tanulják el tőle. Csak anyáról gyermekre megy át, amit persze az is magyaráz, milyen sok gyakorlás szükséges elsajátításához.
Ez tehát akár kultúrának is tekinthető. Az ember evolúciója során fokozódott azon képessége, hogy tanuljon. Azok, akik több tevékenységet tudtak elsajátítani, vagy azt gyorsabban tették meg, sikeresebbek lettek másoknál, több utódjuk lett, így a következő generációknak egyre okosabb és okosabb társakkal kellett versenyeznie.
A csimpánzok, gibbonok, gorillák egy-egy szűkebb földrajzi területen találhatóak meg, nem az egész földön. Az erectusok voltak az első olyan emberszabásúak, melyek fosszíliáit több földrészen is megtaláljuk, Afrikától Európán át Kínáig vagy Jáváig. Ez tehát arra utal, hogy rendkívül alkalmazkodóak, sikeresek voltak, hisz viszonylag rövid időn belül távoli területekre is eljutottak.
A mai ember újra végrehajtott egy ilyen népességrobbanást. Hiszen nem az a helyzet, hogy az ázsiai erectusokból lettek az ázsiai sapiensek, az európaiból pedig az európaiak, stb. A homo sapiens is Afrikában alakult ki, majd rövid idő elárasztotta csaknem a teljes bolygót.
Csimpánzoknál is megfigyelhető, hogy a korábban leírt kőfeltörést csak akkor végzik el, ha erre az anyjuk megtanítja őket. Vannak olyan csoportok, ahol ismerik ezt a technikát, és vannak olyanok, ahol nem. Ha egy "tudós" példányt átteszünk egy másik csoportba, ott az egyedek nem tanulják el tőle. Csak anyáról gyermekre megy át, amit persze az is magyaráz, milyen sok gyakorlás szükséges elsajátításához.
Ez tehát akár kultúrának is tekinthető. Az ember evolúciója során fokozódott azon képessége, hogy tanuljon. Azok, akik több tevékenységet tudtak elsajátítani, vagy azt gyorsabban tették meg, sikeresebbek lettek másoknál, több utódjuk lett, így a következő generációknak egyre okosabb és okosabb társakkal kellett versenyeznie.
A csimpánzok, gibbonok, gorillák egy-egy szűkebb földrajzi területen találhatóak meg, nem az egész földön. Az erectusok voltak az első olyan emberszabásúak, melyek fosszíliáit több földrészen is megtaláljuk, Afrikától Európán át Kínáig vagy Jáváig. Ez tehát arra utal, hogy rendkívül alkalmazkodóak, sikeresek voltak, hisz viszonylag rövid időn belül távoli területekre is eljutottak.
A mai ember újra végrehajtott egy ilyen népességrobbanást. Hiszen nem az a helyzet, hogy az ázsiai erectusokból lettek az ázsiai sapiensek, az európaiból pedig az európaiak, stb. A homo sapiens is Afrikában alakult ki, majd rövid idő elárasztotta csaknem a teljes bolygót.
Szólj hozzá! · 1 trackback
Az ember evolúciója (4.)
2007.02.26. 14:52 Budax
Természetesen a kultúra sem a mai szintjén alakult ki azonnal. De mi is a kultúra?
A legtöbb állat tevékenységtípusainak legnagyobb részét genetikailag örökli. Ezen később tanulás útján már csak apróbb módosítások történnek. A madár tud repülni, de fiókája még nem. A fióka nem úgy tanul anyjától, hogy megfigyeli, mit és hogyan is csinál az anyja. Az anya pusztán állandó tornagyakorlatra inspirálja fiókáját. És ha a szárnyizmok már megfelelő erősségűek, a fióka magától is meg tud tanulni repülni. Magától is késztetést érez rá.
A főemlősök legtöbb tevékenysége is genetikailag örökölt. Ezen azonban jelentősebb változtatást is végre tud hajtani tanulás során. Ez egyrészt több mindent megjegyezni képes agyának köszönhető. De másrészt hajlamának is, hogy szeret "majmolni" másokat.
A főemlősök egy sor tevékenységüket csak anyjuktól veszik át. És az átvétel sem bizonyítottan úgy történik, hogy az állat megfigyeli a mozdulatsort, megnézi, hogyan kell csinálni, megérti azt, és elismétli. Nem. Általában csak azt figyeli meg, hogy ha ilyen és ilyen körülmények közt bizonyos helyen valamit művelek, akkor annak lesz valami pozitív hozadéka.
Az ember képes tanulni nem csak anyjától, hanem bármely másik tagjától is. Nem csak azt veszi észre, hogy milyen pozitív eredmény járthat valamivel, hanem azt is, hogy hogyan kell azt elérni. Maga a tanulásra való képesség genetikailag örökölt. De a konkrét tevékenység nem. Ez a kultúra csírája. Tevékenységeink jelentős részét már nem genetikailag kapjuk, hanem annál jóval többet később is megtanulhatunk.
De azért ez is elég csalóka. Ha nem lenne olyan agyterületünk, amely alkalmas a beszédértésre, beszéd létrehozására, gondolataink algoritmizálására, nem tudnánk megtanulni beszélni. Ezért nem tud egyetlen csimpánz sem megtanulni beszélni. (Az egyes felröppent hírek, hogy a csimpánzok elsajátították a jelbeszédet, tévesek.)
Ha nem lenne olyan agyterületünk, mely képes az egyes arckifejezések, mozdulatok, bármilyen jelzések alapján mások lehetséges belső állapotát kikövetkeztetni, nem lenne ilyen fejlett szociális érzenységünk, stb, stb
A legtöbb állat tevékenységtípusainak legnagyobb részét genetikailag örökli. Ezen később tanulás útján már csak apróbb módosítások történnek. A madár tud repülni, de fiókája még nem. A fióka nem úgy tanul anyjától, hogy megfigyeli, mit és hogyan is csinál az anyja. Az anya pusztán állandó tornagyakorlatra inspirálja fiókáját. És ha a szárnyizmok már megfelelő erősségűek, a fióka magától is meg tud tanulni repülni. Magától is késztetést érez rá.
A főemlősök legtöbb tevékenysége is genetikailag örökölt. Ezen azonban jelentősebb változtatást is végre tud hajtani tanulás során. Ez egyrészt több mindent megjegyezni képes agyának köszönhető. De másrészt hajlamának is, hogy szeret "majmolni" másokat.
A főemlősök egy sor tevékenységüket csak anyjuktól veszik át. És az átvétel sem bizonyítottan úgy történik, hogy az állat megfigyeli a mozdulatsort, megnézi, hogyan kell csinálni, megérti azt, és elismétli. Nem. Általában csak azt figyeli meg, hogy ha ilyen és ilyen körülmények közt bizonyos helyen valamit művelek, akkor annak lesz valami pozitív hozadéka.
Az ember képes tanulni nem csak anyjától, hanem bármely másik tagjától is. Nem csak azt veszi észre, hogy milyen pozitív eredmény járthat valamivel, hanem azt is, hogy hogyan kell azt elérni. Maga a tanulásra való képesség genetikailag örökölt. De a konkrét tevékenység nem. Ez a kultúra csírája. Tevékenységeink jelentős részét már nem genetikailag kapjuk, hanem annál jóval többet később is megtanulhatunk.
De azért ez is elég csalóka. Ha nem lenne olyan agyterületünk, amely alkalmas a beszédértésre, beszéd létrehozására, gondolataink algoritmizálására, nem tudnánk megtanulni beszélni. Ezért nem tud egyetlen csimpánz sem megtanulni beszélni. (Az egyes felröppent hírek, hogy a csimpánzok elsajátították a jelbeszédet, tévesek.)
Ha nem lenne olyan agyterületünk, mely képes az egyes arckifejezések, mozdulatok, bármilyen jelzések alapján mások lehetséges belső állapotát kikövetkeztetni, nem lenne ilyen fejlett szociális érzenységünk, stb, stb
Szólj hozzá!
Az ember evolúciója (3.)
2007.02.26. 14:35 Budax
Innentől kezdve tehát nem voltak jelentős hátrányban a nagyobb aggyal születő egyedek. Pontosabban a nagyobb energiaigény, mint hátrány természetesen megvolt, de azt az agy "meghálálta". A csimpánzok is használnak tárgyakat. Például kövekkel törnek fel egyes keményebb héjú terméseket. Lecsupaszított bottal, vagy fűszállal szedegetnek hangyákat, termeszeket. Megrágott falevelekkel, vagy mohával itatnak fel vizet olyan helyről, melyet nyelvükkel nem érnek el, stb.
Különösen a legelőször említett tevékenység igényel komoly agytevékenységet. Egyes csimpánz csapatok ugyanis a termések feltöréséhez üllőnek használnak egy nagyobb követ. Arra teszik a termést, és egy markukba illő kővel ütögetik azt. De mivel a termés olyan kemény, az ütés olyan erős, hogy az üllő eldőlhet, ezért előbb egy harmadik kővel az üllő oldalát megtámasztják! A kiscsimpánzok ezt a műveletet anyjuktól tanulják el, és akár 5-6 év is eltelhet, mire maguk képesek lesznek rá. Addig a sok sok próbálkozás jutalma pusztán gyakori dühkitörésük, ami sikertelenség esetén rendszerint elő is fordul.
Természetesen nem olyan egyszerű az eset, hogy a nagyobb aggyal még bonyolultabb szerszámok készülnek, és hirtelen beszélni is elkezdenek a lények. Egy sor más körülmény egymásra hatása is szükség volt még ahhoz, hogy a mai intelligencia kialakuljon. De az évmilliók alatt eljutott oda az ember elődje, hogy bonyultabb eszközöket készített, beszélt, és tulajdonképpen létrehozta a kultúrát.
Különösen a legelőször említett tevékenység igényel komoly agytevékenységet. Egyes csimpánz csapatok ugyanis a termések feltöréséhez üllőnek használnak egy nagyobb követ. Arra teszik a termést, és egy markukba illő kővel ütögetik azt. De mivel a termés olyan kemény, az ütés olyan erős, hogy az üllő eldőlhet, ezért előbb egy harmadik kővel az üllő oldalát megtámasztják! A kiscsimpánzok ezt a műveletet anyjuktól tanulják el, és akár 5-6 év is eltelhet, mire maguk képesek lesznek rá. Addig a sok sok próbálkozás jutalma pusztán gyakori dühkitörésük, ami sikertelenség esetén rendszerint elő is fordul.
Természetesen nem olyan egyszerű az eset, hogy a nagyobb aggyal még bonyolultabb szerszámok készülnek, és hirtelen beszélni is elkezdenek a lények. Egy sor más körülmény egymásra hatása is szükség volt még ahhoz, hogy a mai intelligencia kialakuljon. De az évmilliók alatt eljutott oda az ember elődje, hogy bonyultabb eszközöket készített, beszélt, és tulajdonképpen létrehozta a kultúrát.
1 komment
Az ember evolúciója (2.)
2007.02.26. 14:25 Budax
Ha a ma élő főemlősöket és az embert összehasonlítjuk, illetve megnézzük, milyen módon élnek, melyek főbb jellemzőik, meglehetősen nagy különbségeket láthatunk. Különböző méretű csoportokban élnek, különböző stratégiákat alkalmaznak például arra vonatkozólag, hogy a felnövő egyedek közül kik maradnak a csoportban, kik hagyják el azt, stb. Mindezt legfőképpen az határozza meg, hogy egy adott terület mennyire veszélyes számukra, vagyis mekkora az a létszám, ami biztonságot nyújthat nekik. És hogy mekkora az a terület, ami egy egyedet el tud tartani. Ha nagyon nagy ez a terület, nagyobb távolságra kell lenniük egymástól. Ha kisebb, akkor nagyobb méretű csoportok jöhetnek létre.
Az orangután például gyakorlatilag egyedül él. Illetve a hímek nem tartoznak egy csoportba semmiképp, és néhány nőstény lehet az, amellyel a hím megosztozik területén. A csimpánzok 40-50 fős csoportokban élnek. Az ember pedig valószínűleg 140-150 fős csoportokban élte életet az utolsó évtízezredekben.
De ennél természetesen jóval jelentősebb változások is történtek. Az ember valamikor 7-4 millió évvel ezelőtt 1-2 millió éven keresztül a vizi életmódhoz idomult. Minden bizonnyal a part menti vizekben szerezte meg táplálékát, és ezért napjainak legnagyobb részét is itt töltötte. Ezért egyenesedett fel, hogy minél mélyebb vízbe is bátran bemehessen, hogy hogy ha akarta, kilátsszon a feje, vagyis hogy levegőt vehessen. Ezért veszítette el szőrzetét, hiszen a vizi lények jelentős része is ezt a módot választja a vizi alkalmazkodáshoz. (Bálnák, delfinek, fókák, stb.) Ezért növesztett zsírpárnát. Ezért izzad ilyen sokat, és főleg ezért izzad és könnyez sósat. (Hogy amikor táplálkozás közben a tenger sójából is jó sokat felszed, akkor azt később leadhassa.) Ezért tanulta meg, hogy a lélegzetét vissza tudja tartani. (A majmok nem tudják!) Ezért csökken le a szívverésünk magától, ha víz alatt úszunk. A csecsemőknek ezért van merülési reflexük (a 3 hónapos csecsemő magától nem vesz levegőt, ha víz alá kerül), stb.
A felegyenesedés következménye, hogy az agy vérellátását komolyabban meg kellett oldani. Maga az agy egy jelentős energiamennyiséget elhasználó szerv. Komoly veszteséget jelent egy nagyobb méretű agy, ráadásul a nagyobb agy jobb hűtést is igényel. Az emberi agyban a jobb vérellátást ellátó apparátus egyben a hűtést is megoldotta, ezért nyitva állt a lehetőség az agy méretének növekedéséhez.
Ugyancsak a felegyenesedés következménye, hogy a kezek szabaddá váltak. A levegőszabályozás kialakulása pedig a beszéd bonyolultságának növekedése előtt nyitotta meg a kaput.
Az orangután például gyakorlatilag egyedül él. Illetve a hímek nem tartoznak egy csoportba semmiképp, és néhány nőstény lehet az, amellyel a hím megosztozik területén. A csimpánzok 40-50 fős csoportokban élnek. Az ember pedig valószínűleg 140-150 fős csoportokban élte életet az utolsó évtízezredekben.
De ennél természetesen jóval jelentősebb változások is történtek. Az ember valamikor 7-4 millió évvel ezelőtt 1-2 millió éven keresztül a vizi életmódhoz idomult. Minden bizonnyal a part menti vizekben szerezte meg táplálékát, és ezért napjainak legnagyobb részét is itt töltötte. Ezért egyenesedett fel, hogy minél mélyebb vízbe is bátran bemehessen, hogy hogy ha akarta, kilátsszon a feje, vagyis hogy levegőt vehessen. Ezért veszítette el szőrzetét, hiszen a vizi lények jelentős része is ezt a módot választja a vizi alkalmazkodáshoz. (Bálnák, delfinek, fókák, stb.) Ezért növesztett zsírpárnát. Ezért izzad ilyen sokat, és főleg ezért izzad és könnyez sósat. (Hogy amikor táplálkozás közben a tenger sójából is jó sokat felszed, akkor azt később leadhassa.) Ezért tanulta meg, hogy a lélegzetét vissza tudja tartani. (A majmok nem tudják!) Ezért csökken le a szívverésünk magától, ha víz alatt úszunk. A csecsemőknek ezért van merülési reflexük (a 3 hónapos csecsemő magától nem vesz levegőt, ha víz alá kerül), stb.
A felegyenesedés következménye, hogy az agy vérellátását komolyabban meg kellett oldani. Maga az agy egy jelentős energiamennyiséget elhasználó szerv. Komoly veszteséget jelent egy nagyobb méretű agy, ráadásul a nagyobb agy jobb hűtést is igényel. Az emberi agyban a jobb vérellátást ellátó apparátus egyben a hűtést is megoldotta, ezért nyitva állt a lehetőség az agy méretének növekedéséhez.
Ugyancsak a felegyenesedés következménye, hogy a kezek szabaddá váltak. A levegőszabályozás kialakulása pedig a beszéd bonyolultságának növekedése előtt nyitotta meg a kaput.
Szólj hozzá!
Az ember evolúciója (1.)
2007.02.26. 13:59 Budax
Mesélek egy kicsit az ember evolúciójáról. Menjünk vissza nagyjából 6-7 millió évet! Élt akkor egy faj, amelyből később a mai ember, és a csimpánz is kifejlődött. Illetve még sok másik faj is, de ezek már nem léteznek. Kihaltak, mondhatnánk. (Azért nem teljesen igaz egy mindegyikükre, hiszen létezik minimum két olyan leszármazási ág, amely sosem halt ki. Az egyik a mai emberé, a másik a csimpánzé (vagy a bonobóé). Tehát igaz, hogy egy 3 millió évvel ezelőtti ősünk olyan faj tagja volt, amely faj egyedei ma már nem élnek, de ezek az egyedek nem utódok nélkül haltak ki, hiszen itt vagyunk.)
Tehát körülbelül 6-7 millió évvel ezelőtt élt egy emlős faj, de ez a populáció minimum két részre oszlott. Az egyik része a mai csimpánzok őse. Ez a faj úgy 2-2,5 millió éve újabb két részre hasadt, egyik részéből lettek a mai törpecsimpánzok (bonobók), másik részéből a "közönséges" csimpánzok. Ennél biztosan sokkal több ág is létezett, de csak ennyi maradt meg mára.
A populáció másik részét homo ágnak hívjuk. Ebből lettek az australopithecusok, erectusok, a neandervölgyi és a mai ember is.
Mi változott őseinkben ez alatt a 6-7 millió évben? Hát, jó sok minden. Felegyenesedett, megtanult beszélni, stb, stb. Mindezt most nem sorolnám fel. De amit ki szeretnék emelni, hogy nem egyik pillanatról a másikra következett be ez a rengeteg változás. És hogy minden egyes apró változásnak megvolt a maga előnye.
Dehát mihez, kihez képest előny? A többiekhez képest. De kik a többiek? Ha egy fajt nézünk, lehetne, hogy a többi faj. De ennél az esetek nagy részében sokkal fontosabb, hogy a többi egyedhez képest.
A csimpánzok, vagy egyáltalán a főemlősök (gibbon, orangután, gorilla, csimpánz) messze az állatvilág egyik legfejlettebb, legintelligensebb lényei. Számtalan olyan tulajdonsággal rendelkeznek, melyet elsőre emberinek mondanánk. Például eszközt használnak és készítenek. Képesek önálló taktikát kieszelni, és figyelembe veszik, hogy társuknak is lehet egy hasonló taktikája. Kapcsolatokat hoznak létre, bonyolult társadalmi rendszerük van, stb. Természetesen sok más állatra is elmondható ez, akár madarakra, rágcsálókra, macskafélékre, kutyafélékre, bálnákra, stb. De a legkomplexebb mégis a majmoké.
Tehát igazi verseny nem a főemlősök és valamely másik faj között folyhat, hanem a főemlősök közt. És itt már minimális előny is komoly tényező lehet.
Tehát körülbelül 6-7 millió évvel ezelőtt élt egy emlős faj, de ez a populáció minimum két részre oszlott. Az egyik része a mai csimpánzok őse. Ez a faj úgy 2-2,5 millió éve újabb két részre hasadt, egyik részéből lettek a mai törpecsimpánzok (bonobók), másik részéből a "közönséges" csimpánzok. Ennél biztosan sokkal több ág is létezett, de csak ennyi maradt meg mára.
A populáció másik részét homo ágnak hívjuk. Ebből lettek az australopithecusok, erectusok, a neandervölgyi és a mai ember is.
Mi változott őseinkben ez alatt a 6-7 millió évben? Hát, jó sok minden. Felegyenesedett, megtanult beszélni, stb, stb. Mindezt most nem sorolnám fel. De amit ki szeretnék emelni, hogy nem egyik pillanatról a másikra következett be ez a rengeteg változás. És hogy minden egyes apró változásnak megvolt a maga előnye.
Dehát mihez, kihez képest előny? A többiekhez képest. De kik a többiek? Ha egy fajt nézünk, lehetne, hogy a többi faj. De ennél az esetek nagy részében sokkal fontosabb, hogy a többi egyedhez képest.
A csimpánzok, vagy egyáltalán a főemlősök (gibbon, orangután, gorilla, csimpánz) messze az állatvilág egyik legfejlettebb, legintelligensebb lényei. Számtalan olyan tulajdonsággal rendelkeznek, melyet elsőre emberinek mondanánk. Például eszközt használnak és készítenek. Képesek önálló taktikát kieszelni, és figyelembe veszik, hogy társuknak is lehet egy hasonló taktikája. Kapcsolatokat hoznak létre, bonyolult társadalmi rendszerük van, stb. Természetesen sok más állatra is elmondható ez, akár madarakra, rágcsálókra, macskafélékre, kutyafélékre, bálnákra, stb. De a legkomplexebb mégis a majmoké.
Tehát igazi verseny nem a főemlősök és valamely másik faj között folyhat, hanem a főemlősök közt. És itt már minimális előny is komoly tényező lehet.
Szólj hozzá!
A hitről (a szcientológiáról jut eszembe)
2007.02.23. 13:42 Budax
Úgy gondolom, hogy a hit egy genetikai sajátossága az embernek. Evolúciós előny volt, hogy a csoport tagjai elhittek valamilyen (tetszőleges) ideológiát, ami összetartotta őket. Ennek a közös ideológiának a hatására lecsökkent az ellenvélemények száma. A csoport tagjai tulajdonképpen egy egyakaratú egységgé váltak.
Azon csoportok, ahol ilyen ideológia nem jött létre, sokkal széthúzóbbak voltak. Azok az emberek, akik nem dőltek be az ideológiának, ki lettek közösítve, nem kedvelték őket.
A csoportok egymással folyamatos versenyben, akár harcban voltak. A nem összetartóak akár beolvadhattak az erősebbekbe, de meg is semmisülhettek. Ezért csak az ideológiával rendelkező csoportok maradtak fenn, és ezeknek főleg olyan tagjai vannak, akiket fiatal korban tetszőleges ideológiára rá lehet nevelni.
Ez nagyjából az evolúciós előnye az ideológiának. Minden mai társadalomban megvan ez, különböző területeit érinti életünknek, különböző mértékben. Segített a hit a hitetlenekkel szembeni harcban.
A hitet persze ki is használják egyesek, akik ezt megértették. Akik felismerték, hogy milyen nagyszerű adottsága is van az embernek. Tulajdonképpen etológiai kisérletet hajtanak végre. És a kisérlet nagyon jó arányban sikeres. Jövedelmez, nem csak a szcientológusoknak, hanem bármelyik másik szervezetnek. És nem csak a vallásiaknak. Azoknak is persze.
Mi ebből a tanulság? Ne higyjünk el semmit? Miért? Hogy sikertelenebbek legyünk, és majd utódainkat győzze le egy másik ideológia? Hogyan? Amikor nem tudunk nem hinni, hiszen biológiailag hiszünk?
Mi az életem, ha nem hiszek semmiben? Mihez tartsam magam? Hogyan éljek, ha nincsenek útmutatások? Már ezek a kérdések is azt mutatják, hogy az ember genetikailag hisz.
Ha semmiben nem hiszek, azt csinálhatok, amit akarok. Leütöm a másikat, elveszem mindenét, törtethetek. Jó ez?
Hát nem éppen ez az élet? Nem ezt csinálja a természet? Nem eszi meg az egyik lény a másikat? De.
Mit tegyünk?
Mindegy. Szép kísérlet, akárhogy lesz is...
Azon csoportok, ahol ilyen ideológia nem jött létre, sokkal széthúzóbbak voltak. Azok az emberek, akik nem dőltek be az ideológiának, ki lettek közösítve, nem kedvelték őket.
A csoportok egymással folyamatos versenyben, akár harcban voltak. A nem összetartóak akár beolvadhattak az erősebbekbe, de meg is semmisülhettek. Ezért csak az ideológiával rendelkező csoportok maradtak fenn, és ezeknek főleg olyan tagjai vannak, akiket fiatal korban tetszőleges ideológiára rá lehet nevelni.
Ez nagyjából az evolúciós előnye az ideológiának. Minden mai társadalomban megvan ez, különböző területeit érinti életünknek, különböző mértékben. Segített a hit a hitetlenekkel szembeni harcban.
A hitet persze ki is használják egyesek, akik ezt megértették. Akik felismerték, hogy milyen nagyszerű adottsága is van az embernek. Tulajdonképpen etológiai kisérletet hajtanak végre. És a kisérlet nagyon jó arányban sikeres. Jövedelmez, nem csak a szcientológusoknak, hanem bármelyik másik szervezetnek. És nem csak a vallásiaknak. Azoknak is persze.
Mi ebből a tanulság? Ne higyjünk el semmit? Miért? Hogy sikertelenebbek legyünk, és majd utódainkat győzze le egy másik ideológia? Hogyan? Amikor nem tudunk nem hinni, hiszen biológiailag hiszünk?
Mi az életem, ha nem hiszek semmiben? Mihez tartsam magam? Hogyan éljek, ha nincsenek útmutatások? Már ezek a kérdések is azt mutatják, hogy az ember genetikailag hisz.
Ha semmiben nem hiszek, azt csinálhatok, amit akarok. Leütöm a másikat, elveszem mindenét, törtethetek. Jó ez?
Hát nem éppen ez az élet? Nem ezt csinálja a természet? Nem eszi meg az egyik lény a másikat? De.
Mit tegyünk?
Mindegy. Szép kísérlet, akárhogy lesz is...
2 komment
