Emberállat

De nem csak a nyelv megtanulásának képességét örökítjük generációról generációra. Egy sor más adottságunk is van, melyet ha lehet, még ennél is nehezebben veszünk észre. Azt gondoljuk, ez csak tanult, vagy racionálisan kigondolt viselkedések.

Vegyünk egyszerűbb példákat! A mosoly. A mosolyt nem tanuljuk. Nem azért alakítjuk így arcunkat, mert ezt láttuk, ez a szokás. Vakok is ugyanígy mosolyognak, és minden kultúrában ugyanazt jelenti a mosoly, mint nálunk. Természetesen ilyen a sírás is, vagy ezeknek bonyolultabb formái. Több hasonlóság van ilyen téren, mint különbség. Csak a hasonlóság természetes, az apró különbségek pedig szemet szúrnak, ha egy idegen kultúrát vizsgálunk.

Próbáljunk visszamenni oly korokba, amikor már genetikailag ugyanolyan az ember, mint ma. De még a földművelés felfedezése előtt vagyunk, messze még az írások kialakulásától. Az ember még kisebb csoportokban élt, nem volt olyan méretű társadalmi hierarchiája, mint monjuk az ókorban. Főleg vándorolt, hiszen az élelem termesztését még nem tudta megoldani. Úgy gondoljuk, 100-150 fős csoportok lehettek a leggyakoribbak, de ez természetesen a földrajzi helytől és egyéb adottságoktól függően változó lehetett.

Mi lehetett jellemző a kultúrákra ekkoriban? Természetesen főleg arról tudunk, amit a régészek tárnak fel nekünk. Ezek pedig általában holttestek, tárgyak, illetve a környezetben található növény és állatnyomok lehetnek. A holttestek általában sírokba kerülnek. A tárgyak szintén vagy sírok mellékletei, vagy véletlenül elhagyott, elromlott, kidobott eszközök, netán valami tragédia folytán földbe került dolgok. Tehát leginkább temetkezési szokásokról tudunk, illetve a tárgyak megmunkálási szokásairól, esetleges díszítéseiről.