Emberállat

Számtalan elemét vizsgálhatnánk a kultúrának, azonban én egyet szeretnék kiemelni. - Hogy ne tartson száz napig, mire eljutok oda, ahova akarok. :-) A világkép. Világkép alatt most nem csak a fizikai, vagy biológiai képet értem, tehát hogy fényeket, testek határait, alakjait, ok-okozati törvényeket, stb. képezünk le agyunkban. Hanem azt, hogy van valamiféle múltkép, működési elv, jövőkép a világról, melyet a társadalom tagjai megismernek, elfogadnak, továbbadnak, és ezekből a társadalom tagjai számára konkrét cselekedetek következnek.

A jelentősebb mennyiségű írást hátrahagyó ókori kultúrák mindegyikénél bizonyítékaink vannak arra vonatkozólag, hogy létezett náluk egy többé-kevésbé egységes világkép. Azóta is nagyjából ez a helyzet. És az ókornál régebbi korok építészeti, vagy egyéb emlékei alapján is úgy tűnik, hogy az utóbbi évtízezredekben minden kultúrában kialakult valamiféle világkép.

Ez vajon azért van így, mert így logikus? Vagy azért, mert valaki valamikor kitalálta, és azt generációról generációra továbbadta? Esetleg van az emberben valamiféle öröklődő hajlam arra, hogy egy világképet befogadjon?

Azt, hogy ezek a világképek a logika szüleményei, én a magam részéről gyorsan kizárnám. Nyilvánvalóan nem azért jöttek létre a világképek, mert tudományosan bebizonyította valaki, hogy ez így és így van, így történt, vagy így lesz.

Nem ezért képzelték sok ezren, hogy egy Tiámat nevű megölt Isten testéből van az ég és a Föld, a csillagok a többi isten lakhelyei, az emberek pedig egy Kingu nevű isten véréből lettek, úgy, hogy azt agyaggal keverték. Nem ezért képzelték mások, hogy egy Nun nevű istenlényből, aki maga volt az ősvíz, kihajtott egy csíra, amelyből lótuszvirág lett, majd a szirmai közül egy gyermek jött elő, akinek felnyitott szeme beragyogta a világot. Nem ezért képzelik egyesek, hogy Allah megparancsolta a víz felett lebegő párának, emelkedjék a magasba. És két nap alatt megalkotta az eget. Ezután elválasztotta az eget a földtől, és létrehozta a hét eget és a hét földet. Stb.

Az, hogy a világképek generációról generációra adódnak át, és csak azért van mindenütt, mert valaki átadta őket, azért nem tartom valószínűnek, mert az ember bármiben képes hinni. Akár még felnőtt korában is gyakorlatilag tetszőleges véleményt képes magáévá tenni. Ráadásul nem csak abban jeleskedik, hogy mások állításait elhigyje, a magáét is képes elhinni. Ki ne hallott már anekdotázó embert, aki annyi valótlanságot összehord, hogy azon csodálkozunk, hogy meri így lejáratni magát? Dehát ki ne mesélt volna már valótlant? Gyerekként még szinte valóságként éljük meg meséinket. Bizonyos történetekről néha nehéz eldönteni, hogy csak füllentettük-e, vagy tényleg így volt. Persze talán nem mindenki. Talán nem mindenki veszi észre. :-)

Úgy tűnik, az embernek hajlama van kitalálni valamit, azt úgy előadni, mintha valóság volna. Ha pedig valaki mástól hallotta, hajlama van kicsit átalakítani, és már tényleg nem is tudja, hogy csak pontatlanul emlékezett, vagy így hallotta, hisz általában el sem gondolkodik rajta. És hajlama van arra is, hogy készpénznek vegye mások állításait. Miért?